* 1833.12.8, Švedlár, Szlovákia
† 1901.10.12, Budapest, Magyarország
vaskohómérnök.
S. 1854 és 1858 között bányászatot és kohászatot tanult a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián (Schemnitz, ma: Banská Stiavnica, Szlovákia), és ezt követően 1860-ig mechanikát és gépészmérnökséget Pribramban (Cseh Köztársaság, Pibrans). Ezután első beosztását a Máramaros vármegyei vaskohóknál (Körtelep, ma: Dulove és Kabolyapojánán, ma: Kobilecka Poljana, Ukrajna), kapta meg, majd 1869-től az Ung vármegyei Turjaremetén (ma: Turji Remeti, Ukrajna) vezette a vaskohóművet. Ezen vállalat felszámolása után 1871-ben rövid ideig a Besztercebánya (ma: Banská Bystrica, Szlovákia) melletti Ponická Hutánál dolgozott. 1873-tól 1881-ig S. vezette a tiszolci (ma: Tisovec, Szlovákia) vaskohóművet. Mérnöki tevékenységének évei alatt S. számos javaslatot dolgozott ki. A nagyolvasztói folyamatok és a kavaró eljárás optimálására. Néhány fejlesztése, mint a folyamatos vízgáz előállítás, egy acélolvasztó kemence, valamint egy berendezés az elegyadagolásra és a gázfelfogásra, szabadalmi oltalmat is nyert. A következő két évtizedben 1901-ig S. mint professzor tanított és vezette a vaskohászati tanszéket a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián (Schenmitz, ma: Banská Stiavnica, Szlovákia). 1892 és 1896 között emellett még az igazgatóhelyettesi funkciót is ellátta. Az ő közreműködésével készült el 1897/1898-ban az intézet új épülete. 1892-ben az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalakítása jelentősen az ő kezdeményezésére történt meg.
