DRZEWIECKI, Stefan

D. 1859-ben kivándorolt Franciaországba, és ott a párizsi Ecole Centrale des Arts et Manufactures-ön (Művészetek és mesterségek központi iskolája) tanult.
1867-ben szabadalmaztatta első találmányát, egy kilométer-számlálót lovas bérkocsik számára. 1873-ban a bécsi világkiállításon bemutatta néhány találmányát: egy önműködő tengelykapcsolót vasúti kocsikhoz, egy sebességmérőt gőzmozdonyokhoz, egy szabályozót gőz- és vízturbinákhoz, egy parabolikus szabályozót és egy körzőt kúpmetszetek rajzolásához, és két díjat kapott. Találmányai nagy feltűnést keltettek Oroszországban. Konstantin nagyherceg meghívására D. az 1873-1877. éveket Szentpéterváron töltötte, ahol a haditengerészet számára dolgozott. Szerkesztett egy készüléket a hajók útjának automatikus meghatározására térképen. Az időt 1877 és 1879 között egy- és négyszemélyes tengeralattjárók tervezésének szentelte. Kezdetben a legénység lábainak izomerején alapuló meghajtásra gondolt, 1877 óta azonban csavarmeghajtást tervezett. Az első kísérletekre az általa tervezett tengeralattjárókkal az orosz-török háború alatt került sor. 1889-ben egy 12-személyes tengeralattjáró terveit nyújtotta be, amely azonban nem valósult meg. Ez lett volna az első tengeralattjáró akkumulátor által táplált elektromotor meghajtással.
1891-ben D. visszatért Párizsba, és ott folytatta munkáit tengeralattjárók tervezésére. A következő évben bemutatta a francia tengertechnikai társaságnak a hajócsavarok számításának elméletét. 1897-ben második díjat nyert (az elsőt nem adták ki) egy tengeralattjáró tervéért. Két torpedócsővel volt ellátva, amelyek komprimált levegő hatását használták. Ugyanabban az évben a hadihajók biztonságának koncepcióján dolgozott, amelyet vízréteg biztosított a köpeny és a hajótörzs külső héja között.
Találmányait Franciaország és Oroszország fegyveres erői használták. Tervei szerint építettek Oroszországban egy tengeralattjárót belsőégésű motor meghajtással, és 350 tonna vízkiszorítással. Hajókonstrukcióiért a tengerészgyalogság díján kívül a „The Naval Architect of Great Britain” brit tiszteletbeli címet kapta (Nagy-Britannia tengerészeti építésze).
D. az 1880-as évek óta a repülés iránt is érdeklődött. 1885-ben tartotta első nyilvános előadását az aerodinamikai repülésről, és 1887-ben kiadta a „Repülők a természetben” című könyvet, amelyben megfogalmazta azt a tételt, mely szerint a levegőnél nehezebb gépeknél az egyfedelű repülőgép elvét kell alkalmazni. Az ilyen nézeteket akkoriban forradalminak tartották és kezdetben tartózkodással fogadták. Általában az volt érvényben, hogy a repülő készülékek a levegőben csak a csapkodó szárnyú repülőgép vagy a helikopter elvei szerint mozoghatnak. Ugyancsak 1887-ben Párizsban, a nemzetközi kongresszuson bemutatta elméletét a mechanikus repülésről, és a „L’Aéronaute” (a repülő [ember]) folyóirat számára írt egy cikket „Les oiseaux considérés comme des aéroplanes animés” címen (A madarak, mint lélekkel bíró repülőgépek).
Elméleti megfontolásait a folyadékokban és gázokban való mozgás kérdéseiről a légcsavarok tervezési számításaiban használta. Ez volt az első gyakorlati módszer a tervezésükhöz, amely világhírt hozott D.-nek. A légcsavarok számítása elméletével töltött többéves munkája eredményeképpen 1909-ben közzétette könyvét „Les hélices aériennes” (A légcsavarok) címmel. Megfogalmazta a spirállal való hasonlóság elméletét és optimalizálását, és kidolgozta a [lég]csavarok számításának módszerét a repülőgépre jellemző adatok segítségével. Elgondolásait a francia Ratmanoff cég a „Normale” nevű csavarjai gyártásához használta, amelyek nagy teljesítményük és nagy fordulatszámuk alapján (3000 ford./perc) nagy sikerré váltak. 1909-ben D. Franciaországban szabadalmaztatta egy önmagában stabilis repülőgép tervét. Prototípusát, a „Canard”-t (kacsa), amely toló-légcsavarral és automatikus stabilizáló berendezéssel volt ellátva, a nemzetközi repülési kiállításon mutatták be Párizsban. A háború azonban megakadályozta a további javításokat a repülőgépen.
D.-nek nagy érdeme volt, hogy 1919-ben megjelent munkájában „De la nécessité urgente de créer un laboratoire d’essais aérodynamiques destinés à fournir aux aviateurs le éléments nécessaires à la construction des aéroplanes” (Egy aerodinamikai kísérleti laboratórium létesítésének sürgős szükségességéről, amely arra szolgálna, hogy a repülőket (repüléssel foglalkozókat) ellássa a repülőgépek konstrukciójához szükséges elemekkel) rámutat a tesztvizsgálatok és az aerodinamikai laborok szükségességére a repülésben. Ez a könyv széles körben elterjedt és hozzájárult az Aerodinamikai Intézet megalapításához Saint Cyr-ben Versailles mellett, amely az első nemzetközi légi-közlekedési kutatóközpont lett.
Terveiért és munkáiért D. Franciaországban 1913-ban megkapta a „Chambre Syndicale des Industries Aéronautiques” (A léghajózási iparok szakmai kamarája) kitüntetését, Lengyelországban pedig az állami légvédelmi líga közgyűlése tiszteletbeli tagsággal tüntette ki. Munkáját „Théorie générale de l’hélice” (A csavar általános elmélete) 1920-ban a francia Tudományos Akadémia tüntette ki. D. rendes tagja volt a varsói Tudományos Társaságnak.