BLOUDEK, Stanko

B., a repülés úttörője és a sírepülés megalapítója 1909-től 1914-ig gépészetet hallgatott a Prágai Műszaki Főiskolán. Tizenhat éves kora óta épített repülőgép-modelleket, 1909-ben vitorlázó repülőgépet épített, 1910-ben az egyfedelű Racek és 1910/11-ben a kétfedelű Libela repülőt építette, amellyel Jan Čermak cseh autóversenyző és pilóta sikeresen repült. 1911-ben tervezői állást kapott az iparban, és Igo Etrich mellett a „Taube” (Galamb) repülőgép kétüléses változatán dolgozott, majd az egyik legelső zár kabinú repülőgépen („limuzin”). Az I. Világháború alatt Budapesten a Magyar Repülőgépművek szerkesztési irodáját vezette, ahol földi és vízi hadirepülőket is gyártottak, és helikopterekkel kísérleteztek. A háború után B. visszatért Szlovéniába, és megkísérelte megalapítani Ljubljana-ban a repülőgép-ipart. 1922-ben sikerült megépítenie a „Sraka” könnyű sportrepülőgépet. 1930-ban tervezte meg legfontosabb repülőgépét, az egyfedelű, kétüléses „Lojze”-t (60 kW, 200 km/h). Amikor 1934-ben ezzel a repülőgéppel egy pilóta halálos balesetet szenvedett, B. felhagyott a repülőgépek előállításával és kísérletileg már csak helikopterekkel foglalkozott (ha a motor felmondta a szolgálatot, a csavar állítólag gátló hatást fejtett ki).
Miután visszavonult a repülőgép-iparból, B. megalapította az „Avtomontaža” vállalatot és gépjárművek építésébe kezdett. Ez a gyár elsősorban autóbuszokat gyártott, és 1936-tól kezdve az első szlovén személyautót, a „Triglav”-ot, amelynek alapja a DKW autó volt.
B. sokoldalú sportember volt, aki maga is aktívan részt vett versenyeken és szervezőként tevékenykedett, de mindenek előtt sportlétesítmények tervezésével foglalkozott. 1934 óta elsősorban ugrósáncok tervezésének szentelte magát. Ebben visszanyúlhatott az aerodinamikában szerzett tapasztalataira. Az építészetből átvette az ugró-profil egyenes és köralakú szakaszainak összekötésére pontosan a parabola-átfutást (a klotoidokat). Több, mint 100 ugrósáncot tervezett, köztük a planicait, ahol tervei szerint építették meg a „mamut-ugrósáncot”, amelyen a síugrók először 1936-ban ugrottak 100 m-t, majd 1948-ban 120 m-t. Munkáját a Vlado és Janez Gorišek testvérpár folytatta, akik 200 m fölötti síugrásokat tettek lehetővé.