LIEBEN, Robert von

L. régi osztrák bankár- és tudós családban született, amelyben a művelt bécsi polgárság légkörében nevelkedett. Apja, Leopold (1835-1915, 1877-ben nemesi rangra emelve) az Osztrák-Magyar Bank igazgatótanácsának tagja, a Bécsi Tőzsdekamara elnöke (1911-1915) és a Theresienthaler Papierfabrik AG Felügyelőbizottságának tagja volt és Richard testvérével együtt vezette az 1862-ben alapított Lieben & Co. bankházat. Anyja, született Anna Todesco bárónő egy bankár leánya volt. L. nagybátyja a máig ismert Adolf Lieben kémikus volt. Anyagi biztonságban és kevés iskolai szorgalommal a szigorúan rendszabályozott iskolarendszerben L.-nek meg kellett békélnie a Bécsi Akadémiai Gimnázium idő előtti elhagyásával és tanulmányainak egy reáliskolában való befejezésével. Azonban már korán autodidaktaként továbbképezte magát, aminek során elsősorban fizikai-kémiai kísérleteket végzett és mint ifjú villanyvilágítást szerelt be a szülői villába Mödlingben, a közeli Höldrich-malomból átvezetett villanyvezetékkel. Iskolái befejezése után L. egyéves önkéntességet vállalt az osztrák-magyar ulánus-ezrednél, azonban egy lóról való súlyos esés után rövidesen elbocsátották, majd önkéntes munkatársként Nürnbergeben a Siemens-Schuckert gyárában gyakorlati elektrotechnikai tapasztalatokra tett szert. Bécsbe visszatérve érettségi hiányában rendkívüli hallgatóként a Bécsi Egyetem fizika előadásait látogatta, többek között Franz Exner kísérleti fizika szemináriumát. 1899 tavaszától körülbelül egy évet töltött Walter Nernstnél a Göttingeni Egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében., ahol sok ösztönzést kapott és Nersnsttel személyes barátságba került. Visszatérése után Bécsben saját finanszírozású laboratóriumot rendezett be, ahol Eugen Reissel és Siegmund Straussal dolgozott, – utóbb mindketten a rádióiparban működtek. L. ott gépkocsihoz használható elektromágneses tengelykapcsolóval foglalkozott, megpróbált egy Párizsban megszerzett Wright repülőgépen tökéletesítéseket tervezni, amelyet átadott az osztrák hadseregnek, és kifejlesztett egy, a szem fényképezésére szolgáló készüléket. Továbblépett a fizika és a kémia kérdéseiben, különösen az akkoriban Bécsben hevesen vitatott atomelméletben, és Reichenbach Od-fénnyel kapcsolatos adatainak ellenőrzésén fáradozott. Miután 1903-ban Arthur Wehnelt megállapította a katódsugarak mágneses és elektrosztatikus terekkel való eltéríthetőségét, L. ezzel kapcsolatos saját kísérleteket végzett, melyek eredményeit ugyanabban az évben a Physikalische Zeitschriftben publikálta. Tapasztalatait általában a gázkisülésekkel, különösen pedig a katódsugarakkal L. végül 1905-ben hasznosította, amikor elkezdett egy izzókatódos telefon relé megszerkesztésével foglalkozni.
Egy Olmütz/Olomuoc-ban levő telelefongyár megvásárlása majd rövidesen eladása (1904/05) után, ahol L. gyakorlatot szerzett, részletesen foglalkozni kezdett a beszédvisszaadás alapelveivel. Megkísérelte a katódsugarak erősítési célokra való felhasználását és 1906-ban bejelentette első szabadalmát, amelyben az erősítő hatást mágneses térrel érte el. 1910-ben második szabadalom követte elektrosztatikus rácsvezérléssel és egy kiegészítő szabadalom (mindkettő Reissel és Straussal közösen).
A későbbi úgynevezett L. erősítőcső döntő fontosságú lett a telefóniában, azonban igazi világraszóló jelentőséget a rádiótechnikában szerzett. 1912-ben az AEG, a Siemens-Halske, a Telefunken és a Felten & Guilleaume által létrehozott konzorcium vette át L. találmányának további kidolgozását és értékesítését. Ő már nem érhette meg fáradozásának sikerét és keveset ért meg az amerikai Lee de Foresttel folytatott szabadalmi küzdelemből, mert a következő évben elhunyt.
Individualista hajlama ellenére L. közlékeny ember volt és eredményeiről szívesen beszámolt a hasonló szelleműek körében. Édesapja társadalmi szokásait követve otthonában tudományos szimpóziumokat hívott össze. 1911-ben L. feleségül vette a bécsi kereskedőlány és színésznő Anna Schindlert, az osztrák szülőföld költőjének, Julius von der Traunnak az unokáját, aki egy időben a Burgtheaterrel szerződött. A házasság azonban gyermektelen maradt, mert röviddel a házasság után L. mellkasában daganatot találtak, amelynek az azonnali röntgen kezelés ellenére kevéssel később fájdalmasan áldozatává vált. Világhírét olyan különböző személyiségek nekrológjai bizonyítják, mint Hugo von Hoffmannstahl és Walter Nernst.