* 1811.1.23, Nový Jičín, Cseh Köztársaság
† 1872.12.7, Bécs, Ausztria
bányász-kohász, feltaláló
Árva gyerekként R. korán szorult jótevőkre, akik a gimnázium után 1831-től 1835-ig támogatták filozófiai és jogi tanulmányait az olomouci főiskolán, majd 1836-tól 1839-ig bányászati tanulmányait a beszercebányai (Banská Štiavnica, Szlovákia) erdészeti és bányászati akadémián. 1840-ben R. mint zúzómű-felügyelő lépett állami szolgálatba, amelyben haláláig maradt. 1845 óta vezette az állami kőszénkutatások építési ügyeit Cseh- és Morvaországban. 1850-ben R. Bécsbe ment, először mint a művészeti, építési és előkészítési szakok osztálytanácsosa az országos kultúr- és bányaügyi minisztériumban, 1884-től miniszteri tanácsos volt, és 1872-től a földművelésügyi minisztériumban az államkincstári birtokok és állami erdők, valamint a bányák igazgatásának vezetője.
Messze a hivatalnoki funkcióján túlmenően R. egész életén át azon fáradozott, hogy publikációkkal és találmányokkal különösen a feltárás tudományát továbbfejlessze. Külföldi utazások, többek között a világkiállításokra Londonba (1851 és 1862) és Párizsba (1855 és 1867) szélesítették szakismereteit. Legjelentősebb gépkonstrukciói közé tartoznak: egy csúcskád-készülék, egy mosódob, fáradtgőz-rendszer sófőző házak részére (hőszivattyú), az első osztrák vízoszlopos gép, valamint folytonos ülepítő és mosó szérek az érc-előkészítéshez.
Érdemei elismeréseképpen R.-t 1863-ban felvették a lovagi rendbe. 1863-tól 1865-ig az Osztrák Mérnök és Építész Egylet elnökévé választotta.
