* 1879.9.20, Agram, Horvátország
† 1962.5.28, Zürich, Svájc
R. Belgrádban járt gimnáziumba és 1888/89-ben beiratkozott a műszaki karra. 1890-től 1895-ig a hannoveri műszaki iskolába járt. 1906-ban végül megkapta építőmérnöki diplomáját (kitüntetéssel) hídépítés speciális területtel. Gyakorlati idejét a svájci vasútnál töltötte, a Szt. Gotthárdon keresztül. Utána 1908-tól konstruktőrként és statikusként dolgozott Oberhausenban és Hannoverben, és egyidejűleg tanársegédként statikában és hídépítésben a műszaki főiskolán. 1909-től 1923-ig főkonstruktőr és igazgató volt svájci építési vállalatoknál. R. adta a lökést 1922-ben a hídépítés és strukturális mérnökség nemzetközi szövetsége alapításához, 1923-tól tiszteletbeli docensként tanított a zürichi ETH-n, és 1924-ben az Államszövetségi Anyagvizsgáló és Kísérleti Intézet igazgatója lett, miközben különösen az építő- és gépipar iránt érzett elkötelezettséget. 1927-től 937-ig mint főtitkár az új nemzetközi Anyagvizsgáló Szövetséghez tartozott.
Különösen az anyagvizsgálat, valamint az építéstechnikai szerkezetek vizsgálata terén tűnt ki tudományos munkáival, amelyek közül meg kell említeni az ívhíd megmentését a svájci St. Gallenban és a terhelési próbákat a két nagy Száva-hídon, Zimonynál (Zemun, Szerbia) (1934) és Zágrábnál (1939). Munkaterülete átfogta az összes alapvető építési anyagot és konstrukciót fából, kőből, betonból, vasbetonból és vasból. Az elsők egyikeként foglalkozott R. az anyagfáradás és –öregedés kérdéseivel.
R.-t meghívták számos egyetemre és műszaki főiskolára (Brno, Budapest, Bécs, Helsinki, Liege, Ljubljana, Riga Stuttgart), és tagja volt közelítőleg negyven tudományos és műszaki intézménynek Európában.
