VIDMAR, Milan

V. 1902-től gépészmérnöki tanulmányokat folytatott a bécsi műszaki főiskolán, és ezeket a tanulmányokat 1909-ben a „Centrifugális szivattyúk elmélete” című disszertációval zárta le. A továbbiakban azonban V. az elektrotechnika még új területével foglalkozott intenzíven. 1912/13-ban →Ganz-nál dolgozott Budapesten →Bláthy Ottó Titusz asszisztenseként, aki a transzformátor egyik feltalálója és az elektrotechnikai ipar úttörője volt. A transzformátorok lettek V. speciális területe, amelyekről több könyvet publikált, javarészt németül. Ezek a következő évtizedekben a legsikeresebb tankönyvek lettek az európai elektromérnökök képzésében.
Monográfiája „A villamos gép gazdaságos felépítése” című könyve (1918) egyengette V. útját az egyetemi karrier felé. 1919-től 1957-ig tanított, mint egyetemi tanár a Ljubljana-i egyetemen. Mint dékán, illetőleg rektor megakadályozta, hogy a két háború között a szerbek, a második világháború alatt pedig a német megszálló csapatok bezárják az egyetemet.
V. egész életében ápolta Budapestre visszanyúló kapcsolatait az iparral, azonban munkája súlypontja az egyetemen áthelyeződött pedagógiai és publicisztikai területre.
A második világháború után megalapította Ljubljana-ban az elektrokémiai intézetet. V. akkoriban az elektromos energia átvitelével foglalkozott, azonban az általa erőltetett alumínium vezetékeket rosszul értékelte. V. az elektrotechnikát, de az egész természettudományt és technikát egészében értelmezte, mint a modern civilizáció és kultúra integrális részét, és tudományos munkái mellett tudomány-népszerűsítő és filozófiai cikkeket és úti-beszámolókat is írt. V. kiváló sakkozó is volt, akinek nemzetközi sikerei őt minden idők egyik legjelentősebb amatőr sakkozójának mutatják. A Szlovén Tudományos és Műszaki Akadémia tagjává választotta, és a háborús évek alatt elnökévé is. Az általa alapított elektrotechnikai intézet 1968 óta nevét viseli.