STURMAN, Martin

S. szülei földbirtokosok voltak Gömör megyében, a vizesréti és lubényi (Lubenik, Szlovákia) vaskohó és hámor, valamint erdők és több vasércbánya tulajdonosai. S. kitűnő eredménnyel végezte az evangélikus iskolákat Késmárkon (Kežmarok, Szlovákia), Eperjesen (Prešov, Szlovákia) és Pozsonyban (Bratislava, Szlovákia). 1778-ban a gömöri ispánság szolgálatában dolgozott, 1781-ben főbírája volt az ispánságnak és 1794-ben főispán, császári és királyi tanácsosi rangban.
S. a tapasztalatait és összeköttetéseit főispáni funkciójában mindenek előtt a gömöri vasipar modernizálására használta, amennyiben a nyersvas előállításhoz az elöregedett kemencéket új olvasztókemencékre cserélte ki. Az első olvasztókemencék Nagyrőcén a 18. század végén jöttek létre. Szervezőként 1792-ben az acéltermeléshez részvénytársaság létrehozását kezdeményezte („Societas Massae Chalibeae”), amely egy nagyolvasztót épített Vereskőn (Červena Skala, Szlovákia) (Királyhegyaljai község /Šumiac, Szlovákia/) két frissítőkemencével és kovácshámorral. A társaság ugyan 1798-ban csődöt volt kénytelen jelenteni, de a kohómű az üzemét mint a földbirtok részét fenn tudta tartani.
S. legfontosabb döntései közé tartozott a két vaskohászati társaság megalapítása: „Murányi Unió” (1808) és „Rimai koalíció” (1810) Gömör megyében. Ezeknek a társaságoknak a célja vas- és acéltermelés növelése volt, koncentráció és műszaki innováció által. Mint mindkét társaság főrészvényese és a „Rimai koalíció” elnöke, lényegében S. határozta meg ezek politikáját.
S. a kemencék cseréje és a két társaság megalapítása által, amelyek 1852-ben a Rimamurány-völgyi Vasmű-társasággá fuzionáltak és 1881 óta Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt-ként írtak alá, lényegesen hozzájárultak a szlovák-magyar vasipar modernizálásához a 18. század végén és a 19. század elején. Rimabrézón (Rimavské Brezovo, Szlovákia), a vállalat székhelyén öntöttvas emlékmű emlékeztet S. munkásságára.