SKŁODOWSKA CURIE, Marie

Varsói értelmiségi családból származott. Apja, Władysław matematika-fizikatanár volt a gimnáziumban, tudományos közlemények és költemények fordítója, anyja Bronisława, szül. Boguska, a felsőbb lányiskola igazgatónője volt. A Skłodowski családnak négy gyermeke volt, a legidősebb lány, Bronisława, az orvosi tanulmányokat a párizsi egyetemen végezte, és orvoshoz ment férjhez, Karimierz Dłuskihoz, az első zakopanei (lengyel Tátra) szanatórium létesítőjéhez.
1883-ban Maria Skłodowska elvégezte felsőbb iskolai tanulmányait a varsói 3. sz. leánygimnáziumban. Ezután egy évig tanítónőként dolgozott a Źórawski családnál, a városon kívül, és Varsóba visszatérve, titokban járt az egyetemre. Korrepetálást vállalt, hogy Párizsban tanuló nővérét tudja segíteni.
A vizsgálati munkával először a varsói Ipar és Földművelés Múzeumának laboratóriumában ismerkedett meg, ahol az 1890/91 években unokaöccse, Józef Jerzy Boguski felügyelete alatt dolgozott. 1891-ben Párizsba utazott, ahol testvére anyagi segítségének köszönhetően 1893-ban kitüntetéses diplomát szerzett fizikából a párizsi Sorbonne-on, egy évvel később pedig matematikából.
Első tudományos dolgozata a Société d’Encourgament pour l’Industrie Nationale megbízásából készült, és a fémek, főleg az edzett acél mágneses tulajdonságainak vizsgálatával foglalkozott.
1895-ben férjhez ment Pierre Curie fizikushoz, aki egyik felfedezője volt a piezoelektromos hatásnak. A további tudományos kutatásokat Skłodowska férjével együtt végezte, annak 1906-ban bekövetkezett tragikus haláláig.
1896-ban fedezte fel A. H. Becquerel az uránsók által spontán kibocsátott sugárzástl
Maria S.-C. elkezdte vizsgálni ezt a sugárzást, a víz vezetését a piezometrikus, Jakob és Pierre Curie által kidolgozott módszerrel mérve.
Megállapította, hogy a spontán sugárzás folyamata „az uránnak egy atomi tulajdonsága, függetlenül sóinak fizikai tulajdonságaitól és összetételétől” és hogy „az urántartalmú anyagok annál több sugárzást bocsátanak ki, minél nagyobb mennyiségét zárják be magukba ennek az elemnek”.
A vizsgálatok folyamán megállapította, hogy az uránszurokérc és a kalkolit uránásványok sokkal erősebb sugárzást mutatnak, mint az urán maga. Egy, a párizsi Tudományos Akadémiához írt levelében rámutatott, hogy létezik egy erősen radioaktív elem, amelyet polóniumnak nevezett el (1898 július).
A második radioaktív elem létezését G. Bémonttal együtt jelentette be 1898 decemberében, és az rádiumnak nevezte el.
A „radioaktivitás” elnevezést Curie- Skłodowska vezette be.
Később Marie és Pierre Curie vizsgálatokat végeztek a felfedezett radioaktív elemek és vegyületeik tiszta formában való elkülönítésére.
Ez a cseh uránsó gyár néhány tonnányi hulladékának kémiai feldolgozását jelentette.
A munkákat főle Marie S.-C. végezte, nehéz körülmények között, egy laboratóriummá berendezett fészerben, a párizsi fizikai és kémiai iskola mögött.
S.-C. bebizonyította nagyszerű szakismereteit a kísérletek, különösen a bonyolult extrakciós eljárások kivitelezésénél.
1902-ben sikerült neki 0,1 g rádium-kloridot nyernie, amely elég tiszta volt ahhoz, hogy a rádium atomtömegét meg lehessen határozni. Ez lehetővé tette, hogy ennek az elemnek a létezését véglegesen megerősítse. Felfedezéseinek korszakalkotó jelentősége volt a tudomány számára, és megteremtették egy új tudományterület – a radioaktivitás alapjait.
Kutatásai alapján M.-C. azt a tételt állította fel, hogy a radioaktivitást egy atomátalakulásokkal járó tulajdonság. 1903-ban S.-C. megkapta a fizikai tudományok doktora címet „Badanie ciał radioaktywnych” (Vizsgálatok radioaktív testeken) értekezésére. Mint első nő, férjével együtt ugyanannak az évnek decemberében – függetlenül A. H. Becquereltől – megkapta a fizikai Nobel-díjat a radioaktivitás kutatásának sikereiért.
1904-ben Pierre C.-t a fizika professzorává nevezték ki, megkapta a párizsi Sorbonne fizika tanszékét. S.-C. vezette a tanszék laboratóriumát, férje halála után pedig átvette a tanszék vezetését.
Ő az első nő a Sorbonne történetében akit ezen az egyetemen rendes tanárrá neveztek ki (1908). Folytatta munkáját a radioaktivitás terén.
A. Debiern radiokémikussal együtt S.-C. 0,1 mg polóniumot állított elő, és felfedezte a radont. C. M. Walkoff és F. Giesel megállapították a rádium élettani hatását, Maria és Pierre C., Ch. Buchard-dal sikeres kísérleteket folytattak a sugárzásnak az élő szövetekre való hatását illetően, ami a radioaktivitás gyógyászati hatását vezette be. A polónium és a rádium elemek kémiai és fizikai tulajdonságaira vonatkozó munkákért és a radioaktív elemek elkülönítéséért, tisztításáért és aktivitásuk méréséért S.-C. ismételten megkapta a Nobel-díjat, ez alkalommal kémiából. 1913-ban az ő kezdeményezésére kezdték el Párizsban a rádium-intézet építését, amelyben haláláig dolgozott.
Az első világháború alatt megszervezte a radiológiai szolgálatot a hadikórházak szükségletének ellátására. Egy néhány tíz mobil röntgen-állomást készített elő, és oktatást vezetett ennek a készüléknek a használatára. Megszervezett közel 200 állandó röntgen-pontot. Ebben a munkába segítségére volt leány Irène Joliot-Curie, a későbbi híres kutatónő, az 1936-os év Nobel-díjának kitüntetettje.
S.-C. nagymértékben hozzájárult a radioaktivitás kutatásának kifejlesztéséhez Lengyelországban; együttműködött a varsói radiológiai laboratóriummal. A párizsi rádium-intézetben vezetése alatt állandóan dolgoztak lengyel ösztöndíjasok.
S.-C. kezdeményezésére kezdték meg a varsói rádium-intézet építését, amelynek megnyitásán, 1932-ben részt vett, és ebből az alkalomból az intézetnek ajándékozott 1 g rádiumot. Ezt abból az alapítványból vették, amelyet amerikai asszonyok gyűjtöttek össze.
Tudományos pályája további részében S.-C. továbbra is tudományos vizsgálatokkal és oktatással foglalkozott. A Curie laboratóriumban nagy radioaktivitású források nyerésével, és aktivitásuk vizsgálatával foglalkoztak.
S.-C. igen szerény tudós volt. Teljesen a kutatásnak szentelte magát és az anyagi haszonnal kecsegtető ajánlatokat visszautasította, amelyeket a rádiumkinyerés szabadalmaztatása jelentett volna. Sugárzás következtében kialakult betegségben halt meg a Sancellemoz szanatóriumban, és férjével együtt Párizs mellett, Sceaux-ban temették el.
1995-ben Maria és Pierre földi maradványait a párizsi Pantheonba temették.