NENCKI, Marceli

N. a gimnáziumot Piotrkówban végezte, majd megkezdte tanulmányait a Jagelló Egyetemen, Krakkóban. Egy év után átköltözött Jénába, és az ottani egyetem bölcsészkarán kezdte meg tanulmányait, ahol főleg ókori nyelvekkel foglalkozott.
Két orvos hatására azonban a berlini egyetem orvoskarára váltott. 1870-ben befejezte orvosi tanulmányait „Die Oxydation der aromatischen Verbindungen im Tierkörper” (Az aromás vegyületek oxidációja az állati testben”) című disszertációjával. Még orvosi tanulmányai során lette tagja a berlini műszaki főiskolának, ami lehetővé tette, hogy Johann Friedrich Wilhelm Adolf von Baeyer laboratóriumaiban és vezetése alatt dolgozhasson.
Két évvel tanulmányai befejezése után tanársegédi állást vállalta a berni egyetem kórbonctani intézetében. 1876-ban az alig 29-éves N. rendkívüli tanári állást kapott, és érdemei elismeréseképpen megbízták az újonnan létesített élettani kémia (biokémia) tanszék vezetésével. N. ezekben az években Svájc egyik legjelentősebb tudósává szakosodott.
1891-ben N. Szentpétervárra költözött, és ott az újonnan létesített kísérletes orvostudomány intézetében kezdett dolgozni. A kémiai részleg oktatója lett, amely fáradozásai eredményeképpen egy éven belül jött létre. Az intézet ismert vezetője, Iwan Pietrowicz Pawłow-val együttműködésben keletkeztek N. legfontosabb munkái a szerves kémia, az élettani kémia és bakteriológia terén. Vizsgálatait a szerves kémia területén össze tudta kötni orvosi képzettségével. Ezek mindenek előtt a húgysavra, a szénsav-diamidra, a keton-guanidinra, az oxiketonokra és származékaira vonatkoztak. N. dolgozott ezek szintézisén, amennyiben leírta ezeknek az anyagoknak a molekuláris felépítését; ezeknek a kutatásoknak nagy gazdasági jelentősége volt a színezék-előállításban, és a farmakológia analitikai módszereiben. A különböző anyagokkal végzett fenol-kondenzáció termékeinek vizsgálata során sikerült neki az első szintetikus antiszeptikum, a fenil-szalicilát előállítása, amely vegyületet széles körben alkalmazták. Berlinben benyújtott disszertációjával, amelyben leírta a benzoát-vegyületek anyagcseréjét a szervezetben, egy sorozat dolgozat kezdődött a biokémia területéről.
További munkáiban kimutatta, hogy a szervezetbe bejuttatott benzol fenollá oxidálódik. Ezeknek a vizsgálatoknak az alapján Sieberowával együtt biokémisi tesztet dolgozott ki az oxidációs folyamatok intenzitásának vizsgálatára a szervezetben, amelyet mindmáig alkalmaznak. Ez a teszt tette lehetővé számára a cukorbetegség jellegének magyarázatát. íN. Sieberowával való együttműködése során felfedezte, hogy a cukorbetegség nem az oxidációs folyamatok, hanem a cukor tejsavvá alakulásának akadályoztatása miatt jön létre. N. azt is kimutatta, hogy karboxilcsoport jelenlétében az aromás vegyületek toxicitása csökken a szervezetben. Ezen a területen végzett munkái alapot jelentettek a kémia egy fontos területéhez, a szervezet detoxikológiájához.
Nagy jelentőségűek voltak az N. által sok éven keresztül folytatott kutatások a húgysav keletkezéséről a sejtben. Felfedezte, hogy a szénsav-diamid a sejtben a szervezetbe kerülő aminosav szintézise révén keletkezhet, bár akkor általában azon a nézeten voltak, hogy a sejtfehérjében keletkezik, amelyből a sejtben a bomlás során leszakad. N. ehhez megjegyezte, hogy az ammónia az égés során keletkező szén-dioxiddal egyesül, amellyel ammónium-karbonátot alkot. A karbonát leadja a vízmolekulát és karbamidsavvá, ez pedig szénsav-diamiddá alakul. Ez az elmélet volt uralkodó a tudományos világban Hans Adolf Krebsnek az 1930-as években folytatott kutatásaiig. Ezek alapvetően megerősítették N. munkáit.
Nagy sikert hoztak N. számára a hemoglobinra vonatkozó kutatásai. Sieberowával és J- Zaleskivel együtt kidolgozott egy módszert a kristályos hemin, mint további kutatások kiinduló anyaga, előállítására. N. ebből kristályos hemato-porfirint állított elő, és sok analízis után megállapította kémiai összetételét. A következő, kristályos heminből előállított anyag a mezo-porfirin volt. Ez, kémiai összetételére nézve kapcsot jelentett a hemoglobin és a klorofill növényi színezék között, amelyet akkor Pawel →Marchlewski vizsgált. Ezek a kutatások vezettek ahhoz az elmélethez, hogy mind a két színezék szerkezete hasonló. Érdeklődését N. kiterjesztette a fehérjékre és enzimekre is. Elsőként fedezte fel azt az aminosavat, amelyet szkatol-amino-ecetsavként azonosított. A valóságban triptofánról volt szó, amelyet néhány évtizeddel később Frederick Gowland Hopkins fedezett fel.
A fehérjék szerkezetének kutatásához vizsgálta azok bomlását lúgok, savak, emésztőnedvek és szaprogén baktériumok hatására. Ezeknek a vizsgálatoknak a során végezte először a aminosavak osztályozását a fehérjékben, amely a 20. század biokémiájának standard módszere.
A bakteriológia területén N., mint a mikroorganizmusok fiziológiájának és kémiájának úttöröje ismert. Elsőnek alkalmazott biokémiai kísérleteiben baktériumokat.