WITTGENSTEIN, Karl

W. a 19. század vége felé kétségkívül az Osztrák-Magyar Monarchia legbefolyásosabb montanistái közé tartozott. Karrierje csúcspontján a legjelentősebb szénbányákat, valamint vas- és acélkonszerneket uralta Csehországban és Ausztriában, és ezzel monopolhelyzetet foglalt el. Egy száz gyapjú-nagykereskedő családjába született tizenegyedik gyermekként. A család 1851-ben Bécs mellé költözött Vösendorfba. W. a gimnázium elvégzése után tizennyolc-évesként elhagyta a szülői házat és 1865-ben hamis útlevéllel Amerikába érkezett, ahol két évig a legkülönbözőbb állásokban dolgozott. Későbbi amerikai utazások (1889 után) W. világképét állítólag egészen lényegesen alakították. Visszatérve Bécsben a politechnikai intézet előadásait látogatta, gyakornokoskodott az állami vasúttársaság gépgyárában, és végül műszaki rajzolóként dolgozott, amíg Paul Kupelwieser 1872-ben el nem vitte Teplitz/Teplicébe hengerművébe. Amikor az 1877-ben elhagyta Teplicét Vitkovice irányában, W. vezérigazgatóként követhette. Hatalmas üzleti ügyességét és gátlástalanságát első ízben 1880-ban bizonyította, amikor sikerült neki a hatalmasabb Cseh Bányatársaság konkurenciája ellenében a Dortmund-Hörder Kohó-Uniótól a foszformentes vas kohósítására szolgáló Thomas eljárás licencét Csehország számára megkapni. Következő „húzása” a Cseh Bányatársaságnak szólt. Ennek gyengülését kihasználva, sikerült W.-nek 1884-ben barátai segítségével és a társaságnak saját pénzével a részvénytöbbséget megszereznie. Teplicében ugyanabban az évben a Rudolf-kohóval megalapította a Monarchia legnagyobb finomlemez-hengerművét.
További üzletei a Prágai Vasipari Társaság (PEG) átvételére irányultak. 1885/86-ban azzal a feltétellel ment át a PEG-hez, hogy az átveszi a teplicei hengerműnek a W.-csoport tulajdonában részvényeit és őt a PEG részvényeivel fizeti ki. Ezzel a fúzióval ő maga a nagy PEG központi igazgatója lett. Messzire nyúló tevékenységéhez tartozott – ezekkel a szerzeményekkel kapcsolatban – a kartell-alapítás: a sínkartell 1878-ban és a rúdvas-kartell 1884-ben. A PEG-hez tartozott még a Kladno-i gyár Prágától nyugatra, ahol W. 1890-ben egy új tégelyacélművet létesített.
A St. Aegyd-i Vas- ésAcélipari Társaság részvénytöbbségének soronkövetkező megszerzése 1890-ben egy drótkötél- és reszelőgyárral az Alsó-ausztriai St. Aegydben és Furthofban a Poldi-acél eladásának biztosítására szolgált. A termelés általa végrehajtott erőteljes racionalizálását és központosítását erre a két műre 1891-ben négyhetes sztrájk kísérte. A funkcionális integráció és különösen a Poldi-kohó öntöttacéljának tovább-feldolgozása okából a PEG W. alatt számos válság-tépázta kaszaművet vásárolt meg Felső-Stájerországban. Az ún. W.-koncentráció 1891 után a Felső-stájerországi kaszatermelés nagy részét egyesítette egy új kaszagyárban az 1889-ben felszámolt judenburgi vasmű helyén. Judenburgban 1906-ban W. fia, Konrad is fellépett – Sebastian Dannerrel együtt – a stájerországi öntöttacélművek alapítójaként.
Miután W. már uralta a cseh vasipart és befolyást szerzett a tovább-feldolgozó iparra, a 90-es évek végén mohó pillantása az egyetlen hatalmas konkurensre, az Osztrák-Alpesi Bányatársaságra (OAMG) irányult, amely 1881. évi alapítása óta uralta a piacot az alpesi Stájerországban és Karintiában. Mint a Credit-Anstalt igazgatótanácsának tagja rá tudta venni ezt a bankot az OAMG részvénytöbbségének átvételére. A Credit-Anstalt azonban már két év után kilépett ebből a spekulációs üzletből, amelyben W. csak titkos mozgatóként tevékenykedett a háttérben és soha nem lépett részvényesként a nyilvánosság elé. Pozícióit a befolyása alatt álló bankok vették át, a Cseh és az Alsó-ausztriai Leszámítoló Bank, a PEG, és strómanként tizenegyen a legjobb barátai közül, köztük Max Feilchenfeld, Isidor Weinberger, Karl von Wessely, Karl és Otto Wolfrum, Karl és Paul Kupelwieser, valamint Wilhelm Kestranek. Az OAMG-ben Guido Hell von Heldenwerth vette át a vezérigazgató tisztét és lovag Kerpely Antal a helyetteséét. A századfordulón ők vezették az OAMG műszaki és szervezeti átalakítását, az üzem koncentrálásával Donawitz-re és a karintiai üzemek felhagyásával.
Három-hónapos világkörüli útjáról hazatérve, W. a PEG tartalékainak szándékolt szétosztásával kapcsolatos kritikus reakciókra föl 1898-ban feladta összes nyilvános porícióját és teljesen a magánéletbe húzódott vissza, amelyet részben Bécsben, részben vidéki villájában, Hochreithben (Rohr am Gebirge járás Alsó-Ausztriában) töltött.
1874-ben vette W. feleségül Kalmus Leopoldinet (*1850), akitől nyolc gyermeke volt. Három fia öngyilkossággal vetett véget életének. Legkisebb fia, Ludwig (1889-1951) filozófusként lett ismert.