GHEGA, Karl Ritter von

Az út-, híd-, és vasútépítés területén nyújtott teljesítményei alapján G. a 19. század legjelentősebb közlekedésmérnökei közé tartozik, nem utolsó sorban a világ első magashegyi vasútja, a semmeringi vasút akkor látványosnak számító építéséért.
Miután Anton G. tengerésztiszt fiaként született Velencében, 1814 és 1817 között a Szt. Anna katonai kollégium filozófia-matematika tanfolyamát végezte ugyanott, 1817 és 1819 között ugyancsak Velencében tanult a Képzőművészeti Akadémián és a padovai egyetem matematika-természettudomány szakán, ahol egy kitűnően letett vizsga után már 17 éves korában odaítélték a matematikai tudományok doktora fokozatot.
Gyakorlati tevékenységét mérnökként G. 1819-ben kezdte a velencei mezőgazdasági igazgatóságon, amelynél egyfolytában dolgozott 1836-ig, majd – 4 évi szabadságolás után – 1840-től 1842-ig. Itt Olaszország akkor osztrák tartományaiban út- és hídépítéseket kivitelezett, és a közlekedési utak tervezéséért és megépítéséért volt felelős, 1833-tól pedig az állami építőszolgálat minden feladatáért.
Az 1836-os év a Kaiser-Ferdinands-Nordbahn (Ferdinánd császár északi vasút), Ausztria első mozdonyos vasútvonala építésének megkezdésével döntő fordulatot hozott G. életében. Szabadságoltatta magát a velencei államigazgatástól és az éppen újonnan alapított társaság szolgálatába lépett. Ennek a társaságnak a megbízásából először a vasútügy tanulmányozására tanulmányútra küldték Angliába, Németországba, Belgiumba és Franciaországba, hogy megismerje Nyugat-Európa vasúti közlekedési vonalait, majd ezután főmérnökként végezte az északi vasútvonal egyes szakaszainak tervezését és kivitelezését. Mindössze négy év alatt széleskörű tapasztalatokat gyűjtött és kiváló ismereteket szerzett a vasútügy területén.
1840-ben Velencébe visszatérve és ezáltal az állami szolgálatba visszatérni kényszerülve, G. Tirolba helyeztette át magát, ahol alig két évig ismét az út- és hídépítésnek szentelhette magát. Itt többek között kidolgozta a Sugana völgyön és a Finstermünz hágón átvezető hegyi utak terveit.
Amikor 1841 végén Ausztriában az állami vasút mellett döntöttek, G.-t – kiváló ismeretei alapján a vasútépítés terén – az újonnan létesült vezérigazgatóságon műszaki felügyelőnek javasolták a Triest felé vezető déli állami vasút nehéz szakaszára, amely magában foglalta a Semmering-hegység sínekkel való ellátását is. Miután 1842-ben az udvari kamara utasítására először Anglián keresztül az USA-ba küldték, hogy a hegyivasútak építése terén tett előrehaladást tanulmányozza, G. azzal a szilárd meggyőződéssel tért haza, hogy a Semmeringen keresztül a vasút kiépítése adhéziós üzemben lehetséges. A következő hat évben, amelyben a vezérigazgatóság felügyelőjeként immár a déli állami vasút minden tervezési és építési feladata rá hárult, be tudta fejezni a Mürzzuschlag-Graz (1844) útszakaszt és a Graz-Cilli/Celje útszakaszt (1846); emellett kidolgozott egy építésre érett tervet a Semmering-vasútra: egy átmenő adhéziós vasutat 25 ezrelékes maximális emelkedővel, egy nyíltrakodós vasútat hágóalagúttal. Bár hevesen vitatták, G. minden kétellyel szemben keresztül tudta vinni projektjét, és 1848 nyarán meg tudta kezdeni a Semmering-vasút építését Gloggnitztól Mürzzuschlagig.
Közelítőleg kezdődött G. meredek karrierje az állami szolgálatban. 1848-ban az államvasutak főfelügyelője és szakasztanácsos lett, 1849-ben a kereskedelmi, ipari és középület-építési minisztérium vasútépítési osztályának vezetője, 1850-ben az építési főigazgatóság vasútépítési osztályának igazgatója, 1852-ben vasútépítés központi igazgatóságának vezetője, és ezzel a Monarchia összes állami vasútépítésének felelőse, Lombardia és Veneto kivételével. Már 1854-ben elő tudott terjeszteni egy tervet a teljes dunai monarchia vasútépítési programjára.
Ha a Semmering-vasútat 1854-ben mindenféle ünnepélyesség nélkül nyitották is meg, a teljes déli államvasút megnyitása 1857-ben Triestben G. számára diadalmenet volt.
Az állami vasutak 1854-ben kezdődött fokozatos eladása magán-vasúttársaságoknak, amely 1859-ben a központi igazgatóság végleges feloszlatásához vezetett, G. számára mély választóvonalat jelentett, mivel élete utolsó évében, immár a pénzügyminisztérium kebelében csak korábbi államvasúti ügyekkel volt elfoglalva, amelyek kiváló képességeinek semmiképpen nem feleltek meg.
Több közlemény megalkotása mellett G. műszereket is kifejlesztett a földmérés számára, mint pl. egy lényegesen tökéletesített szintező lécet és egy oktánst nóniusszal, kanyarok kitűzésére.
G. teljes életében nőtlen maradt. 1851-ben a lovagi rend tagja lett, és 1869-ben – halála után kilenc évvel – a Semmering vasútállomáson emlékművet állítottak nek