* 1930.1.31, Radovljica, Szlovénia
† 1983.2.3, Laibach, Szlovénia
S. a bölcsészkaron hallgatott kémiát Ljbljana-ban, ahol 1955-ben oklevelet nyert és 1965-ben a fluorkémiáról disszertációval elnyerte a doktori fokozatot. Már 1958-ban átvette a Jožef →Stefanról elnevezett speciális fluorkémiai laboratórium vezetését, 1969-ben rendkívüli, 1974-ben pedig rendes egyetemi tanár lett.
Legjelentősebb eredményei a nemesgáz-kémia területére esnek. 1962-ben az ő laboratóriumában sikerült először szintetikus xenonvegyületet előálltani. A szlovén Krško atomerőmű építésével és a Žirovski uránbánya megnyitásával párhuzamosan S. a radioaktív elemek technológiájának szentelte magát, és szlovén munkatársakkal, valamint szakemberekkel és anyagi támogatókkal az USA-ból és az IAEA-tól (Nemzetközi Atomenergia Bizottság) 1965-ig félüzemi eljárást dolgozott ki uránkinyerésre uránércből, és egy új, környezetbarát módszert a zárt szennyvízkeringésre: ezek olyan eljárások voltak, amelyeket a következő években külföldön is átvettek. További útja S.-t a környezetkémiához és ezzel súlyos lelkiismereti konfliktusokhoz vitte. A szulfát- és fluorid-kémiában ipari szintig kifejlesztett egy technológiát a veszélyes anyagoknak a környezet által elviselhetőkké alakítására. Az uránérc Žirovski feldolgozása során azonban megmutatkozott, hogy a környezeti következmények nem voltak előreláthatók. A szakmai nehézségekhez egészségi problémák is járultak. Végül is S., 53 évesen öngyilkos lett.
