RADINGER, Johann von

R. kereskedő fia volt. A Politechnikumban folytatta tanulmányait Adam von Burgnál, és még azok befejezése előtt (1863) annak tanársegéde lett. Tanulmányai alatt gyakornokoskodott Salm gróf gépgyárában Blansko-ban és Cail & Derosne gépgyárában Párizsban, és nagyobb tanulmányutakat is tett. 1866/67-ben hadimegrendeléseken dolgozott H. D. Schmid gépgyárában Bécsben. 1867-ben ideiglenes, 1869-ben állandó adjunktus (konstruktőr) lett Grimus von Grimburgnál az újonnan létesített gépészeti tanszéken, végül 1879-ben a gépészet professzora a bécsi műszaki főiskolán. 1881-től 1885-ig a Gépészeti Kar dékánja volt, 1891-ben pedig rektor.
R. forradalmasította a gépészetet, amennyiben a gépalkatrészek dinamikájának, azaz tömegük erejének hatását megtanította helyesen felfogni és ehhez mindenek előtt grafikus módszereket fejlesztett ki. Ezáltal nemcsak a dugattyús gépek lendkerekének pontos kiszámítása, hanem a továbbiakban minimális helyigényű és maximális teljesítményű gyors gépek szerkesztése is lehetővé vált. Ez – többek között – előfeltétele volt a 19. század utolsó évtizedeiben kezdődött villamosításnak, mert a generátor-meghajtásra szolgáló gőzturbinát csak a század végén találták fel, valamint fontos volt ez a jármű- és repülőgéphajtó motorok szempontjából is. R. azonban nemcsak a gyorsfutású gőzgépekkel foglalkozott kiemelten, hanem – mint tanára, Burg – gőzkazánvizsgáló biztos is volt, és számtalan különféle iparvállalat tervezését és berendezését kivitelezte Ausztria-Magyarországon. Főiskolai tanárként könnyen megjegyezhető, nagyon világos és kifejező előadásokat tartott, amelyeket kimagasló rajzművészete is segített; számára a műszaki tárgyak esztétikáját elsődlegesen formájuk célszerűsége adta.
Elméleti, tudományos és gyakorlati mérnöki tevékenysége mellett Ausztria hivatalos tudósítójaként vett részt a világkiállításokon: Párizsban 1867-ben, Bécsben 1873-ban és Philadelphiában 1876-ban. 1892-ben nemesi rangot kapott és udvari tanácsos lett, 1895-től 1897-ig elnöke volt az Osztrák Mérnök- és Építészegyletnek, valamint a Tudományos Akadémia levelező tagja Bécsben. 1892-ben R. vezette az udvari és állami nyomda építkezését, és a fő-pénzverde tervezését és berendezését, amiért a nemesi rangot kapta.