* 1862.6.6, Ocna-Slatina, Románia
† 1928.7.22, Ödenburg, Magyarország
Vaskohómérnök, elektrotechnikus
1878 és 1881 között W. a selmecbányai Bányászati Akadémián tanult (Schemnitz, ma: Banská Stiavnica, Szlovákia), ahol 1883-ban fémkohászattanból államvizsgát tett. Ezt követően 1887-ig mint Schenek I. - a korszerűsített ólomakkumulátor egyik feltalálója – mellett, mint tanársegéd működött az (Akadémia) Általános és Különleges Kémiai Tanszékén Selmecbányán (Schemnitz, ma: Banská Stiavnica, Szlovákia) – W. elsősorban az elektrotechnikával és az elektrokémiával foglalkozott. W. az Akadémián megszerzett tudását később a gyakorlatban tudta alkalmazni. Így 1885-ig a nagybányai (ma: Baia Mare, Románia) bányaigazgatóságon dolgozott az analitikai kémia szakértőjeként. 1887 és 1892 között itt tervezett és létesített egy elektrolitikus rézelőállító gyárat, amelyet ő vezetett 1895-től 1907-ig, a bővítés és a Besztercebányára (Neusochl, ma: Banská Bystrica, Szlovákia) áttelepítés után is. Ez a gyár az évi 120 tonna elektrolitréz termelésével Magyarország legmodernebb rézkohója volt. Ő egy széleskörű monográfia szerzője is a nagybányai bányászati régióról. A fémkohászati termelés szakértőjeként ismert W. az 1890-es évek végén megbízást kapott egy nagyobb elektrolitikus rézelőállító üzem terveinek kidolgozására, amely az altaji bányaművek érceit hasznosítja, és ezt eredményesen meg is valósította.
W. többször hosszabb tanulmányutakat is folytatott. 1893-ban tanulmányozta a fémkohászati üzemeket Pribram (Cseh Köztársaság, Pibrans)-ban, Poroszországban és Szászországban, meglátogatta a Degussa német arany és ezüst elválasztó hivatalt (Deutsche Gold-und Silber-Scheideanstalt) Frankfurt/Mainban és a Hoboken belgiumi kohóüzemét, 1911-ben Ausztriában és Németországban tanulmányozta az ólom- és rézkohászatot.
1904-ben W. a balánbányai (ma: Balan, Románia) rézkohót létesítette, amerikai előkép nyomán. 1908-ban mint bányatanácsos Selmecbányán (Schemnitz, mai. Banská Stiavnica, Szlovákia) a fémkohászati üzemek vezetőjeként működött 1919-ig. 1913-ban bányafőtanácsossá nevezték ki.
Az első világháború alatt mindenütt ott volt, rézkohóműveket vagy elektrolitréz előállító üzemeket kellett üzembe helyezni (Vajdahunyad, (ma: Hunedoara, Románia), a Weiss Manfréd Csepel Műveknél stb.).