DOMEYKO, Ignacy

D. 1816-1822-ig a vilniusi egyetem fizikai és matematikai karának volt hallgatója. Az 1830-as felszabadítási felkelésben való részvétele miatt el kellett Lengyelországot hagynia. D. 1832-ben Franciaországba vándorolt ki, a Collėge de France-ban és a párizsi Ecole des Mines-ben (Bányászati iskola) végzett tanulmányokat, és – többek között – Leonce Elie de Beaumont tanítványa volt. 1837-ben befejezte tanulmányait, mint a bányászat területének egyik legtehetségesebb mérnöke. Még párizsi tanulmányai idején három természettudományos térképet rajzolt Lengyelországról, egy vízrajzit, egy földtanit és egy táji-gazdaságit. Ezek az első előmunkálatok lettek volna Lengyelország egy atlaszáról, amelyet azonban sohasem adtak ki.
1837 decemberében a kémia és ásványtan professzorának állását foglalta el a Le Serena-i bányászati iskolában, Chile Coquimbo tartományában. Ott előadásokat tartott fizikából, geológiából és bányászatból is. 1844-ben két ásványtan tankönyvet adott ki, amelyek közül az „Elementos de mineralogia” (Az ásványtan elemei) egy fél évszázadig alapforrás volt Dél-Amerika ásványgazdagságának ismeretéhez. 1846-tól 1883-ig Santiago de Chile egyetemének ásványtan és fizika tanszékét vezette, és 1867-től 1883-ig az egyetem rektorának tisztét is betöltötte. Mint a nyilvános felvilágosítás tanácsának tagja, a chilei iskolaügy reformjának tervezetén is dolgozott, amely a német egyetemek és a vilniusi főiskola példájára támaszkodott.
Chilében tanulmányutakat tett az egész országon keresztül, és ásványtani és földtani vizsgálatokat végzett. D. tudományos tevékenysége mintegy 400 beszámolót tartalmaz különböző területekről, főleg az ásványtan területéről, de a földtan, földrajz, fizika és néprajz területéről is. Kapcsolatai voltak számos külföldi tudományos intézménnyel: a párizsi bányászati iskolával, amelyet értékes ásványtani gyűjteményekkel gyarapított, a Smithsonian Institution-nal Washingtonban, a szentpétervári Tudományos Akadémiával, a varsói egyetemmel és a Jagelló-Egyetemmel Krakkóban, amely 1887-ben díszdoktori címmel tüntette ki. Tagja volt számos külföldi tudományos társaságnak, többek között a Musée National d’Histoire Naturelle-nek (Természetrajzi Nemzeti Múzeum) és a lengyel Tudományos Akadémiának.
D. világhírnévre tett szert ásványtani és földtani munkáival, különösen a „Mineralogia que comprenda principalmente las aspecies minerales de Chili, Bolivia, Peru y Provincias Argentinas” (Ásványtan, amely magában foglalja különösen Chile, Bolívia, Peru és az Argentin tartományok ásványfajtáit) c. művel. 1846-ban közzétette Chile, első földtani térképét. Hozzájárult a Kordillerák geológiai felépítésének felismeréséhez, vizsgált és leírt sok, addig nem ismert ásványt, többek között a következőket: arquevit, embolit, amiolit, kevéssé ismert ezüst- és rézszulfidok, valamint higany- és rézszulfidok, azonfelül réz-arzenát, amelynek Wilhelm Heidinger osztrák geológus később a „domeykit” nevet adta, D. felfedezte a salátrom-rétegeket az Atacama-i sivatagban (az ott alapított bánya máig őrzi nevét), és a szénlelőhelyeket Valdivia tartományban, amelyben a fejtés mind a mai napig folyik.
D. Chilében vulkánokat, meteroritokat, talaj- és ásványi vizeket vizsgált, alapított egy meteorológiai állomást, és hozzákezdett meteorológiai vizsgálatokhoz. Alapított egy csillagászati obszervatóriumot, kezdeményezte a vízvezetéket Santiago számára, az első szénlelőhelyek fejtését és modern bányakemencék építését.
D. elkötelezte magát az indiánok jogainak szószólójaként is. „Araucania y sus habitantes” (Araucania és lakói) (1845) című, több nyelvre lefordított könyvével nem csak Araukania földrajza ismeretének elterjedéséhez, hanem a bennszülött indiánok kultúrájának és szokásainak megismertetéséhez is hozzájárult. Kezdeményezésére alakult La Serena-ban egy néprajzi múzeum, amely a chilei indián törzsek kultúrával foglalkozik.
D. emlékére az Andok egy hegyvonulatát „Cordillera de Domeyko”, egy hegyet „Cerro de Domyeko”-nak neveztek el. Nevét viselik a „Nautilus domeykus” és az Amonites domeykanus” kövületek, egy virág, a „Viola domeykiana” és egy rovar, az „Andrello Domeykoi”. Nagy érdemeire való tekintettel a chilei országgyűlés 1848-ban polgárjogot adományozott neki, 1903-ban a chilei kormány kiadta tudományos műveit öt kötetben, és 1978-ban emlékiratait „Mis viajes” (Utazásaim) címmel lefordították spanyolra.