SIGL, Georg

Gépésztechnikusi kiképzését S. tizenkettedik életévétől férjezett testvére lakatosműhelyében kapta. 1828-ban vándorútra ment Svájcba, Bajoroszágba és Württembergbe (Wasseralfingen vasmű). 1832-be tért vissza Bécsbe, és belépett a Helbig und Müller céghez, ahol rövid időn belül megtanulta a könyvnyomtató- és gyorssajtógyártást. 1837-ben szerződtette őt Christian Wilhelm Dingler gépgyáros, mint „részesedő” üzemvezetőt gyárában, Zweibrückenben (Németország) a gyorssajtógyártásra. 1840 óta S., mint „mechanicus” dolgozott Berlinben, ahol 1844 óta kis gépgyára volt, amely 1899-ig családi tulajdon maradt.
1846-ban S. visszatért Bécsbe, és itt egy kis műhelyt alapított, amelyet azután nemsokára a valahai Puthon-féle palotában az Althanplatz-on meg tudott nagyobbítani. Szerencsével S.-nek haszna származott az 1848. évi forradalomból, amikor Specker-féle „Maschinenfabrik am Tabor” (Gépgyár a Tabor mentén) a lángok martalékává vált és a philadelphiai William Norris mozdonygyára katonai tábori kórházként szolgált. S. megvásárolta ezt a mozdonygyárat a Michelbeuerngrundon és felszerelte a Specker-féle gyár még használható gépeivel és transzmisszióival. Ebben az épületkomplexumban, amely később a Technológiai Iparmúzeumnak adott otthont, 1851-től elkezdett szerszám-, papír-, mezőgazdasági és gőzgépeket, valamint érmepréseket, malom- és hajtóműveket, olajpréseket, gőzkazánokat, szerkocsikat, fordítókorongokat, dugattyús és rotációs szivattyúkat, valamint hidakat gyártani.
Különösen teljesítő-képesnek tartották „gyorssajtóit”. Trieste, Bécs, Firenze, Sebenico/Šibenik (Horvátország) és Idrija vízellátása számára S. szállította a nagy gőzgépeket. Tovább épített egyhengeres hajógőzgépeket és Morgan-féle lapátkerekeket automatikusan állítható lapátokkal a dunai hajózás számára, hajókötelék-gőzgépeket ágyúnaszádok és személyhajók számára, valamint torpedókat gyújtással a haditengerészet számára, Siegfried →Marcus szerint.
Az első (teher-) mozdonyt S. 1856-ban, Bécsben építette. A rá jellemző „Gutenberg” nevet viselte, és nem volt rá megrendelés. Amikor S. 1870-ben az ezredik mozdonyt elkészítette, egyidejűleg az ezredik „gyorssajtót” is leszállította. A mozdonyépítés azonban nemcsak Bécsben folyt. 1861-ben S. haszonbérbe vette a Creditanstalt tulajdonában lévő Günther-féle mozdonygyárat Bécsújhelyen, amelyet később megvett. A bécsújhelyi gyár sem csak mozdonyokat gyártott, hanem különféle más gépészeti termékeket. 1874 decemberében S. már a kétezredik mozdonyt szállította le. Az 1930-ig fennállt bécsújhelyi vállalatot az 1873-as tőzsdebukás (krach) után részvénytársasággá alakították, ez pedig 1910-ben az ötezredik mozdonyt szállította le. S., az „osztrák Krupp” olyan iparkombinátot hozott létre, amely a nyersvas-termeléstől és szén-nyeréstől az általános gép- és mozdonygyártásig egy nagy, vertikális konszern minden jellemzőjét magában foglalta. Legnagyobb kiterjedése idején, 1872/73-ban S.-nek volt egy gépgyára Berlinben (170 munkás), egy gépgyára Bécsben (1800 munkás), egy mozdonygyára Bécsújhelyen (2800 munkás), egy vasműve Pittenben (130 munkás), egy kaszaműve Retteneggben (30 munkás), egy szénbányája Szaparban (70 munkás), valamint silói és raktárházai Budapesten (25 munkás). A gép- és mozdonygyártást az S.-féle gyárakban lényegesen meghatározta a bécsi politechnikai intézetben Rudolf Grimus von Grimberg által előadott konstrukciós módszer.