* 1784.6.11, Kaschau, Szlovákia
† 1845.8.4, Baia Mare, Románia
A gimnázium befejezése után Š.-t felvették gyakornoknak a szomolnoki (Smolnik, Szlovákia) főfelügyelőségre. Egyévi gyakorlat után 1802-től 1804-ig a selmecbányai (Banská Štiavnica, Szlovákia) bányászati akadémián tanult, és azután tanulmányutakat tett az egész Osztrák-Magyar Monarchia bányavidékein. 1807-ben a bécsi udvari kamara bányamérővé nevezte ki a legmagasabb bányabíróságon, Szomolnokon. Régi családi okmányokból tudomása volt Š.-nek elhagyott bányákról állami területen Aranyidán (Zlatá Idka, Szlovákia), amelyekre megkapta a kutatási jogot. Kilencévi terepkutatás után 300 000 t ezüst-antimon-érckészleteket lehetett kimutatni. 1818-ban megbízta az udvari kamara főfelügyelőként és bányabíróként a bányák és a pénzverés felügyeletével Nagybányán. Karrierjének következő lépése 1834-ben következett be a felvidéki fő-kamaragróffá való kinevezéssel Selmecbányán. Ebben a funkcióban az udvari kamara 1844-ben megbízta egy új bányatörvény megalkotására Magyarországon. A következő évben érte el őt a határozat nyugdíjazásáról.
Az állami szolgálatban töltött hosszú ideje által Š.-t az aranyidai, erdélyi és Közép-szlovákiai bányászat jelentős újítójának tartják. Sok fontos ércvágatot hajtatott ki, valamint létesíttetett előkészítő üzemeket, egy gyárat acélhuzalok előállítására és egy hengerművet Zólyombrézón
(Podbrezová, Szlovákia). A bányászati és erdészeti akadémia igazgatójaként pártolta a bányatudományokat és az utánpótlás képzését, és gondoskodott példás bányamérési térképek felfektetéséről. Tapasztalatait Š. Nikolaj orosz cárnak is rendelkezésére bocsátotta. I. Ferenc császár már fiatal korában nemességet juttatott neki.
