* 1883.10.26, Trencia, Szlovákia
† 1956.7.24, Budapest, Magyarország
Z. családjának többször kellett költöznie, mivel apját – postatisztviselő lévén – gyakran áthelyezték. A gimnáziumot Fiuméban (Rijeka, Horvátország) végezte. Érettségi után a budapesti egyetemen hallgatott természetrajzot és kémiát. Eötvös kollégista volt: itt nevelődött a magyar tudomány színe-java. Disszertációját fizikai kémiából Than Károlynál készítette, akinél „summa cum laude” doktorált.
1905-ben Z. tanársegédként kezdett dolgozni a selmecbányai (Banská Štiavnica, Szlovákia) bányászati és erdészeti főiskolán. 1907-ben ösztöndíjat kapott tanulmányokra a Nobel-díjas Emil Fischerhez Berlinben. Fischer vezette be a szerves kémiába, amelynek Z. egy életre elkötelezte magát. 1910-ben visszatért Selmecbányára. 1912-ben jött létre az első szerves kémiai tanszék a Műszaki Egyetemen, amelyre Z.-t nevezték ki professzornak, és ahol haláláig maradt. 1923-ban levelező, 1927-ben rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának.
Több mint 200 publikációjának nagy része a cukorkémiával foglalkozik. Vizsgálatainak egy fontos első eredménye az acetilezett szénhidrátok reakdiója volt nátrium-metiláttal (1925). Ebből kiindulva fejlesztette ki az ún. Z.-féle elszappanosítási módszert, amellyel kíméletesen lehet cukorszármazékokat előállítani (1929). A Z.-féle cukorbontás fontos módszere a diszacharidok szerkezetének igazolásához (1926/29). Higanyacetátos módszere új eljárást jelentett a glukóz (szőlőcukor) előállítására. Élete utolsó szakaszában a flavonoidok kémiájával foglalkozott. A természetes flavonoidok szerkezetének felfedezése lehetővé tette ezeknek a vegyületeknek a szintetikus előállítását.
