WERTHEIM, Franz Freiherr von

Kis kereskedőcsalád szerény viszonyai közé születve, W. az akkor szokásos kereskedői képzésben részesült. Kívánságának megfelelő műszaki képzésben ne lehetett része. Iskolai és tanoncidejét befejezve, beutazta Németországot, Franciaországot és Angliát. Visszatérve, feladta a kereskedői pályát éa 1841-ben Kremsben gyárat létesített szerszámok előállítására. Először a külföldről vásárolt acélokat fogantyúkba, gyalupadokba és esztergapadokba építette be műhelyében. Ezeket a szerszámokat W. az Ausztriában rendelkezésre álló fehérbükkfából készíttette. Egyidejűleg a stájerországi hámorokat új kísérletekre ösztönözte, hogyan lehetne az acél minőségét javítani, úgyhogy az nem túl hosszú idő után helyettesítette a külföldit.
1842-ben W. átvett két szerszámkovács-műhelyt, egyet Bécsben, egyet pedig Neuberg bei Scheibbsben. 1846-ban a bécsi iparkiállításon közel 1000-darabos mintagyűjteményével első díjat kapott. A gyűjteményt a bécsi politechnikai intézet technológiai kabinetje bekebelezte. A továbbiakban is, gyűjteményei a világkiállítások után más jelentős minta- és tanszergyűjteményekbe tagozódtak be, mint pl. Conservatoire des Arts et Métiers Párizsban (1855), vagy a South Kensington Museum Londonban (1867, ma Science Museum).
Egy sor éven keresztül W. apósával, Wilhelm Knepperrel dolgozott együtt. A vállalkozás színes papírt gyártott, 1853-tól zselatinpapírt is, 1856-tól pedig kezdődött a cigarettapapír tömeggyártása. Feleségétől való különválásával befejeződött az együttműködés Knepperrel.
1851-ben megszerezte a szabadalmi jogokat a Sommermayer cég egy, a londoni világkiállításon kiállított pénztárára, és egy évvel később ennek a konstrukciónak egy javított verziójára osztrák privilégiumot kapott. Ugyancsak 1852-ben megnyitotta Wien-Erdbergben az első műhelyt tűzálló pénztárak építésére. 1853-ban nyilvános tűzpróbát szervezett, amellyel bebizonyította ezeknek a kasszáknak az ellenállóképességét.
Ezután a császárság Nemzeti Bankja, összes adóhivatala és számos hitelintézete megrendelte tűzálló pénztárait. 1857-ben W. Konstantinápolyban, a szultán jelenlétében további tűzpróbát rendezett, amelynek sikere után megkezdődött az export keletre. A következő évben W. egyesítette bécsi műhelyeit egyetlen üzemmé az akkori Louisengasse-ban (ma Mommsengasse) a negyedik kerületben (Wieden).
1863-ban megszerezte az amerikai Yale által feltalált biztonsági zárat, és összes kasszáit ilyen renszerű zárakkal és kulcsokkal látta el. Ezek után az üzleti sikerek után 1869-ben kiadott egy
„Szerszámismeret famunkásoknak” című művet, amely egy szöveges kötetből és egy képes kötetből áll, amely 41 táblán 1081, többségében színes képből áll, amelyen minden, akkor ismert szerszám, és az egyszerű, fából készült berendezések és gépek szerepelnek.
A virágzó vállalkozás 1872-től részvénytársaságként működött. Amikor azonban 1873-ban a részvények árfolyama az általánost válság következtében mélypontra zuhant, W. felhasználta az alkalmat, hogy a vállalatot ismét magántulajdonává tegye. W. ezek után még részt vett a nemzetközi kiállításon Fokvárosban (1877), valamint a világkiállításokon Párizsban (1878) és Sydneyben (1879). Ipari tevékenysége mellett W. képviselő volt az Alsó-ausztriai országgyűlésben, községi tanácsos Bécsben (1868-1874), a bécsi kereskedelmi és iparkamara alelnöke (1858-1866), az Alsó-ausztriai iparegylet elnöke (1871-1875) és az Osztrák Művészeti és Ipari Múzeum kurátora.