BĚHOUNEK, František

B. Prágában született kotrómester fiaként, aki nyáron gátakat és partszakaszokat épített és télen a befagyott Moldvából jégtömböket fűrészelt ki a sörgyárak számára. Érettségi után B. úgy döntött, hogy a prágai Károly Egyetemen matematikát és fizikát fog hallgatni, hogy az akkor új radioaktivitást megtanulja. Tanulmányai végeztével tanára, Oton →Kučera ajánlására ösztöndíjat kapott a francia kormánytól kétéves gyakorlóútra a Sorbonne Rádiumintézetében, amelyet Marie Curie-Sklodowska vezetett. B. itt a természetes anyagok és mesterséges radionuklidok radioaktivitását tanulmányozta és megvédte disszertációját. Csehszlovákiába való visszatérése után elkezdett az érchegységbeli Jáchymov bányái légkörének, kőzeteinek és vizeinek radioaktivitásával foglalkozni, ahol egyúttal, a Radiológiai Intézet és a Közmunkaügyi Minisztérium komiszárjaként előkészítette a Svornost bánya radioaktív vízének hasznosítását a gyógyfürdőkben. Ma a radioaktiv víz leggazdagabb forrása, valamint az egyik modern gyógyszálló B. nevét viseli.
A légköri elektromos energia, a légkör radioaktivitása és a kozmikus sugárzás terén végzett munkái alapján B. meghívást nyert a részvételre két léghajós expedícióban az északi sarkra. Bár 1926-ban a „Norge” léghajóban nem maradt számára hely, 1928-ban megélte Nobile tábornok tragikusan híres „Italia” léghajójának lezuhanását. Ez az élmény autentikus anyagot szolgáltatott neki első ifjúsági könyve „Trosečnici na kře ledové” (Hajótöröttek egy jégtömbön) megírásához. Összesen 40 ilyen tárgyú könyv származik tollából. Ezeket az elbeszéléseket a háttérként alkalmazva sikerült nem észrevétlenül népszerűsítenie a tudományos felismeréseket és problémákat.
1929-ben habilitált B. a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán a radioaktivitás és a légköri elektromosság tárgyköréből. Fizikai-kémiai szemináriumai, amelyeket Jaroslav →Heirovskýval és Rudolf Brdičkával együtt tartott, különösen a II. világháború után váltak a terület szakembereinek találkozóhelyeivé. Még a háború előtt írta B. Heirovskýval „Úvod do radioaktivity” (Bevezetés a radioaktivitásba) és F. Novákkal „Lékařska radiologie (Orvosi radiológia) című könyveit.
A radioaktivitás vizsgálatával kapcsolatban B. részt vett az Állami Radiológiai Intézet, a légköri elektromosság Csorba-tavi (Štrbské Pleso) obszervatóriuma, a Praha-Bulovka-i Radio-orvostani (ma Onkológiai) Intézet fizikai osztálya, a Řež-i Atommagkutató Intézet Radiológiai Dozimetria Osztálya és a Károly Egyetem Műszaki és Magfizikai Kara létesítésében. Az 1950-es években megjelentette a „Radiológiai fizika” és a „Mesterséges radioaktivitás” című könyveit. 1954-ben kinevezték tanárnak a Károly Egyetem Matematikai-Fizikai Karára, egy évvel később átment az újonnan alapított Műszaki és Magfizikai Karra, ahol először a magkémia tanszéket vezette, majd 1963-ban megalapította a dozimetriai és ionizációs sugárzás tanszéket. Tudományos munkássága utolsó éveiben az ionizációs sugárzás dozimetriája szakterületre összpontosított és iskolát alapított, amely a szabványosított, a védelmi és technológiai dozimetriát továbbfejlesztette. Egyike volt a légkör villamos tulajdonságai mérése és a radioaktív sugárzásnak az orvostudományban való hasznosítása megalapítóinak.