ROMER, Eugeniusz

R. 1889-től a Jagelló Egyetemen folytatta tanulmányait, Krakkóban, 1881-től a Halle-i egyetemen, majd a Lemberg/Lwów-i egyetemen, ahol a bölcsészdoktorátust „Tanulmányok a hő eloszlásáról a földkerekségen” című disszertációja alapján megszerezte. Tanulmányait Bécsben és Berlinben folytatta. Több cikkben a „Das Wetter” (Az időjárás) című folyóiratban cáfolta Eduard Brückner elméletét a klíma-ingadozásokról, egyúttal megkérdőjelezte az ingadozások idejének nagyságát, valamint a klíma maximumok és minimumok egyidejűségét.
Habilitációs dolgozatában „Geographische Niederschlagsverteilung in den Karpaten-Ländern” (Földrajzi csapadék-eloszlás a Kárpát-országokban) címmel egzakt tudományos módszereket alkalmazott a csapadékmérő állomások anyagának feldolgozására, és a megfigyelési anyagban megfelelő javításokat tett.
1899-ben bírálta a „Klimaeinfluss auf die Oberflächenformen der Erde” (A klíma befolyása a Földfelszín alakjaira) c. munkában a tektonika szerepének akkor uralkodó túlbecsülését a domborzat képződésében. Bár R. W. M. Davisnek ugyanabban az évben megjelent „Physiography” című munkáját nem ismerte, munkájában használta a „táj-átalakulások ciklusa” fogalmat, és Davis-szel egy időben bevezette az irodalomba. Egy másik munkájában, melynek címe „Die Rolle der Flüsse in der Geschichte und Geographie der Völker” (A folyók szerepe a népek történelmében és földrajzában) 1901-ben megalapozta azt a tételt, hogy a folyók nem képeznek természetes határokat. Többéves sokoldalú tanulmányainak eredménye volt Lengyelország klímájáról a „Bulletin de la Société Vaudoise de Sciences Naturelles” svájci lapban 1910-ben megjelent beszámoló „Eine Studie über das Klima auf dem Gebiet des ehemaligen Polens” (Tanulmány a valahai Lebgyelország területének klímájáról). Ez volt az első földrajzi leírás Lengyelország területének klímájáról a felosztás előtt.
R. megkülönböztette Lengyelország fő klimatikus területeit és összekötötte klimatikus képüket más környezeti tényezőkkel, mint pl. a magasságmérés, a domborzat, a fekvés stb. Fellhívta a figyelmet Lengyelország klímájának sajátos jellemzőire és klimatikus határaira. Emanuel de Martonne neves francia földrajztudós tankönyvében „Traité de géographie physique” (Értekezés a fizikai földrajzról) leírta a klímák osztályozásában a „climat polonais” (lengyel klíma) fogalmát R. szerint, és ezzel megszilárdította azt a világ tudományában.
A keleti Kárpátokban végzett vizsgálatok alapján R. először felállította elméletét a hófúvások hatásáról a szemközti lejtőkre. 1916-ban F. Euquist ismert földrajztudós munkájában Skandinávia elgleccseresedéséről, erre az elméletre hivatkozott.
1908-ban megjelent „A kis földrajzi atlasz”, amelyben R. először adja az egész földkerekség hipszometriai (magasságmérési) szintézisét. A magassági vonalak kiválasztásánál újdonságot vitt be a kartográfiába, amely abban állt, hogy a 300 m-t az alföld és a fennsík közötti határnak tekintette, és a 7000 m mélységvonalat a mélytengeri domborzat megvilágítására határozta meg. Minden kontinens térképének ugyanaz volt a méretaránya. Ez volt az egyik első atlasz a világ térképészetében, amelyben az egész glóbusz, valamint a földrészek térképeinek ábrázolása ugyanabban a térképvetületben, tehát a felülethű, Lambert féle azimutális vetületben készült el.
1916-ban jelent meg Bécsben „Lengyelország földrajzi-statisztikai atlaszta”. A népek és a gazdaság ábrázolására R. az izo-vonalak módszerét használta, amely számára egy jelenség azonos intenzitásának vonalait jelentette. Ezt, a klimatológiából kölcsönzött módszert először Engelbrecht használta a világ mezőgazdaságának jellemzésére. R. különböző jelenségek kartográfiás ábrázolására használta, és ezzel jelentősen megnövelte az izo-vonalak alkalmazási területét.
1921-ben R. megalapította az „Atlas” kiadót és a térképészeti intézetet, amely később a nevét viselte. Ez volt a lengyel térképészet kezdete. 1923-ban életre hívta a „Lengyel kartográfiai áttekintés”-t. Ezekben a kiadókban szabványosította a szabályokat térképek kiadására, ezek voltak az ún. „Romerkártyák”, amelyek mindmáig használatosak.
Gleccserkutatásait is folytatta, és bebizonyította az ellentmondást R. Lucern elméletével, mely szerint a Tátra elgleccseresedése sajátos, különálló folyamat. R. a Tátrában 4 glaciális és 3 interglaciális időszakot különböztetett meg.
18148-ban kidolgozta a klimatikus térképeket Lebgyelország új atlaszta számára. A klíma-jellemzők megkülönböztetésére új ábrázolást fejlesztett ki, a klímajelenségek ún. grádienseit és izográdienseit, amelyek alapjait képezték a klíma földrajzi osztályozásának.
Élete utolsó szakaszát R. teljesen a térképekkel kapcsolatos tanulmányoknak szentelte. Feltételezte, hogy egy általános földrajzi térkép, különösen a folyóhálózat elemzésével a nagy területek, sőt a kontinensek tájainak történetére vissza lehet következtetni. Ez, az R. által megkezdett eljárás, t. i. elemzés és végkövetkeztetés, mnt „kartográfiai vizsgálati módszer” ismeretes.
R. több mint 870 dolgozat és recenzió szerzője, 60 atlaszt dolgozott ki, és 140 falitérképet. 1919 óta tagja volt a lengyel Tudományos Akadémiának. 1928-tól 1938-ig alelnöke volt a Nemzetközi Földrajzi Uniónak.