RUSJAN, Edvard

R. ugyan apja kádármesterségét tanulta, de sportolóként egész életében a repülésért lelkesedett. Életének állomásai a következők voltak: Trieste (1886-1890), Renče (1890-1898),
Zágráb (Zagreb, Horvátország) (1910 végén) és Belgrád (Beograd, Szerbia) (1911 eleje). Első nyilvános sikereit a kerékpárversenyzésben érte el, ahol olyan emberekkel találkozott, akik későbbi, a repülés iránti érdeklődése szempontjából fontosak lehettek. A repülés iránti lelkesedését 1897-től kezdve két évvel idősebb bátyja, Jože is osztotta, aki R. haláláig legközelebbi munkatársa volt és munkáját folytatta. 1900-ban a két fivér megépítette első, repülni képes modelljét. 1908-ban elhatározták egy repülőgép megépítését, ez azonban meghiúsult a műszaki ismeretek és egy motor vásárlásához szükséges pénz hiánya miatt. Ennek ellenére R. elhatározta – a Wright fivérek példája nyomán – hogy maga fog építeni egy motort, és a tervekkel Torinóba utazott Franz Miller mérnökhöz. Miller támogatta a tehetséges férfit, beszerzett neki egy 25 LE-s „Anzani” motort és lehetővé tette számára a részvételt egy nemzetközi repülőgépes találkozón Bresciában, 1909 szeptemberében. Itt. R. testközelből látta A repülésügy vívmányait és – többek között – megismerkedett Louis Blériot-val, aki röviddel azelőtt elsőként repülte át a La Manche-csatornát.
Saját repülőgépe példaképeként azonban R. Bresciában a sikeres amerikai „Curtis Golden Flyer” iránt érdeklődött. Görzbe (Gorizia, Olaszország) visszatérve Jože fívérével önkéntes segítőkkel saját kétfedelűt épített, amellyel néhány konstrukciós változtatás után 1909. november 25-én első szlovénként 60 métert repült. Négy nappal később már 600 métert tett meg. 1910 augusztusáig a fivérek hét repülőgépet építettek, amelyeket Edvard beceneve után „Eda”-nak neveztek. „Eda I” kétfedelű volt, „Eda II” pedig „Kacsa” típusú háromfedelű tolóhatással. „Eda III” és „Eda IV” az „Eda I”-hez hasonló kétfedelűek voltak. „Eda V” a „Demoiselle” (Santos-Dumont) példakép szerinti egyfedelű volt, „Eda VI” Blériot 9. sz. gépét vette például, „Eda VII” pedig fél-kétfedelű volt. Minden repülőgépbe a fivérek ugyanazt az „Anzani” motort építették be, amelyik azonban működött kifogástalanul, és a repüléseket 50 méter magasságra és néhány percnyi időtartamra korlátozta. Számos kudarc után R. összefogott Mihajlo Merčep zágrábi vállalkozóval és repülőgép-konstruktőrrel. Ezután Zágrábban 1910 szeptemberétől november közepéig elkészült legjobb repülőgépe, egy egyfedelű, 14,4 m fesztávolsággal és 50 LE-s „Gnome” motorral. Ezzel a repülőgéppel R már 28 m után felemelkedett a földről és több mint 100 m-es maximális repülési magasságot ért el. Hogy az eladást, többek között, a szerb hadsereg számára, meggyorsítsák, ketten 1911 elején repülőgép-találkozót rendeztek Belgrádban, amelyet azonban a kifejezetten rossz idő beárnyékolt. Ennek ellenére R. 1911. január 9-én megkockáztatott egy repülés kísérletet. Három km után egy szélroham a földet-éréshez készülődéskor letépte a gép egyik szárnyát, és R., halálát lelve, lezuhant. Fivére Jože tovább dolgozott Merčeppel Zágrábban és R. tervei szerint 1914-ig további három repülőgépet épített.