ŽÁČEK, August

Ž. 1905-ig České Budějovice-ben járt gimnáziumba, majd matematikát és fizikát hallgatott a prágai Károly Egyetemen. 1910-ben doktorált „A kapilláris jelenségekről” című disszertációval. A következő két évben a göttingai egyetemre járt Simonhoz, aki a fényív által okozott oszcillációkkal foglalkozott.
A továbbiakban a Károly Egyetem Fizikai Intézetének tanársegédeként habilitált 1918-ban „Tanulmány a kondenzátorkörökről” című munkával. A katonai szolgálat után, melyet az új Petřin adóban töltött Prágában, az egyetem az újonnan berendezett alkalmazott fizika tanszék rendkívüli tanárává nevezte ki. 1921/1922 telén gyakornokként dolgozott Lundban, Svédországban Karl Manne Georg Siegbahn, a későbbi Nobel-díjas (1924) laboratóriumaiban,
1922-től végül Ž. a kísérleti fizika rendes tanáraként oktatott a Károly Egyetemen. A következő években mindenek előtt a magnetron tulajdonságaival foglalkozott, amelyet Albert W. Hull fedezett fel és írt le 1921-ben. Hull a magnetront elektroncsőnek definiálta, amelynek anódáramát rácsfeszültség helyett a mágneses tér szabályozza. Hulltól eltérően Ž. kimutatta, hogy a mágneses tér kritikus értékének tartományában a magnetronban igen gyors rezgések keletkeznek az elektronok katód és anód közötti periodikus mozgása hatására. Megállapította, hogy ezeknek az elektronikus oszcillációknak a hullámhossztól való függése a magnetron paramétereitől függ, amely a Ž.-reláció elnevezést kapta. Ennek a felfedezésnek a hasznosítására 1924-ben Csehszlovákiában és Németországban szabadalmat nyújtott be.
1931/32-ben Ž. töltötte be a Károly Egyetem természettudományi karának dékáni tisztét. A cseh felsőoktatási intézményeknek a háború alatti többéves bezárása után 1945-ben újra felvehette az előadásokat. Igaz, csak rövid időre, mert a kommunista hatalomátvétel után 1948-ban felfüggesztették és nyugdíjazták. Ž. 1939 előtt tagja volt a Cseh Tudományos és Művészeti Akadémiának és a Munka Masaryk-Akadémiájának.