* 1867.1.18, Marburg, Szlovénia
† 1944.8.31, Laibach, Szlovénia
feltaláló (ejtőernyő)
O. a kárpitosmesterséget tanulta ki, azonban vonatvezetőként dolgozott a vasútnál. Ezt a foglalkozást sérülése miatt, amelyet a vonatról leesve 1907-ben szerzett, fel kellett adnia. Újra elszerződött kárpitosként és elkezdett foglalkozni biztonsági berendezésekkel a vasúti, hajó- és repülőközlekedés számára.
A századforduló óta egyre inkább a kezdődő repülés lépett érdeklődése középpontjába. O. hőlégballon és léghajó modelleket szerkesztett, és – miután 1903-ban szemtanúként megélte a cseh Jan Plaček ballonrepülő-ejtőernyős-artista halálos lezuhanását – újfajta biztonsági ejtőernyőket. Fémszerkezetek alkalmazása által az ejtőernyők gyorsabb kinyílását érte el. A ballonrepülők megmentésére egy ejtőernyőt konstruált, amellyel négy személy egyidejúleg a kosárral együtt megmenthető. Egy ilyen mentő-ejtőernyőt 1914-ben sikerrel bemutatott egy bizottságnak Fischamendben (Ausztria). 1914-ig O. tizenkét szabadalmat jelentett be.
A következő logikus lépés egy kisebb ejtőernyő kifejlesztés volt repülőgépekből való mentésre, amelyeket Ljubljana-ban babákon próbált ki. Az első világháború vége felé nagyobb megrendelést kapott az osztrák-magyar hadseregtől, ami után Viktor fiával Ljubljana-ban megalapította az „O. és fia” céget. A háború végéig kereken 500 ejtőernyőt tudtak kiszállítani.
1915-ben O. már egy kis, kihúzható ejtőernyőn dolgozott a fém mechanizmus helyett. Mivel azonban ezt a fejlesztést nem szabadalmaztatta, ma az amerikai Irvint tartják ennek az ejtőernyőnek a feltalájójának (1919). A háború után O. a fiával egy olyan ejtőernyőn dolgozott, amellyel egy megsérült repülő pilótafülkéjét pilótával, vagy akár az egész repülőgépet biztosan le lehet hozni a földre. A fiűknak az üzletből való kiválása után O. ismét visszatért a kárpitozáshoz, és feltalált egy eredeti rendszert önfelhúzó rolettákra.
