* 1850.5.15, Graz, Ausztria
† 1936.10.25, Semmering, Ausztria
R. fehérítő fiaként született és Grazban hallgatott gépészetet. Első tevékenységi területét asszisztensként találta meg a német műszaki főiskolán Brno-ban, azután Bécsben (1875) mint konstuktőr a gépészeti tanszéken. 1880-ban rendkívüli professzorként a müncheni, 1883-ban rendes professzorként az aacheni műszaki főiskolára nevezték ki.
Egyetemi otthonát R. 1888-tól 1921-ig a Berlin-charlottenburgi műszaki főiskolán találta meg. Ott létesítette az első gépészeti laboratóriumot 1895-ben, írt egy alapvető könyvet a géprajzolásról és sok más terület mellett különösen a gyorsjáratú szivattyúkat és fújtatókat vette pártfogásába, amelyeket először vezérelt szelepekkel szerkesztett. Mint Johann von →Radinger, R. is propagálta a gyorsjárású gépeket nagyobb gazdaságosság elérésére. Ezenfelül behatóan foglalkozott bányagépekkel és tartósan befolyásolta a gőzturbinák építésének fejlődését is.
R. lényegében a gyakorlatnak megfelelő képzés híve volt a műszaki főiskolákon, amelynek a legmagasabb tudományos színvonallal kell párosulnia. Része volt a „diplomás mérnök” cím bevezetésében és a doktorálási jognak a műszaki főiskolákon. 1899-ben Vilmos császár a charlottenburgi műszaki főiskolának megadta a doktoráltatás jogát. Az akkori rektor,
R. a császár legbelsőbb baráti köréhez tartozott. R. titkos tanácsos, életfogytiglani tagja a porosz felsőháznak, tiszteletbeli szenátor és számos német főiskola díszdoktora volt. A Német Mérnökegylet Grashof-emlékérmével is kitüntették, és 1900 óta levelező tagja volt az Osztrák Mérnök- és Építészegyletnek.
