STERN, Abraham Jakub
* 1769, Grubeschow, Lengyelország
† 1842.2.2, Varsó, Lengyelország
Feltaláló,műszerész
S. egy szegény zsidó család fia volt. Szülőhelyén órásmesterséget kezdett tanulni. Ott ismerte fel Stanisłav →Staszic aki a hrubieszówi birtokot megvette S. tehetségét és lehetővé tette neki, hogy Varsóba költözzön. Sok találmánya és konstrukciója foglalkozott a mérés- és számolásüggyel. Első találmány egy fajta távolságmérő volt két célzókészülékkel mérnökök és a hadsereg használatára. Ennek Marinoni mérőasztalát kellett volna helyettesíteni. 1821-ben tervezett egy kocsit, mely a terep helyzetét és kontúrjait, topográfiáját méretarányosan felrajzolta. A mezőgazdaságnak készített egy cséplőgép modellt, fűrészmalmot és egy lovakkal húzott gabonaőrlő gépet,.1835-ben bemutatott egy balesetvédelmi eszközt a lovak, az emberek és a kocsik számára.
Legfontosabb találmányai azonban különböző számológépek voltak. Az első, 1812-ből a négy alapműveletet végezte1817-ben ezt a gépet kiegészítette két további művelettel:hatványra emeléssel és gyökvonással. Az előző évben lehetősége volt I. Sándor cár varsói látogatása alkalmával gépét bemutatni.
Stern jelentéseket tett közzé találmányairól a ”Tudomány Barátainak Társasága” Évkönyveiben. A Társaság megbízásából értékelt benyújtott terveket és találmányokat és végzett fémerősség-próbákat. Amikor 1818-ban Varsóban egy rabi képző iskolát nyitottak S. készítette el a tantervet és az iskola első igazgatója lett. Ezen kívül író volt és a héber irodalom fordítója.